Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A vérrög és a túlsúly kapcsolata

Témakörök:

Dán kutatók rámutattak, hogy úgy tűnik a túlsúly pontos lokalizációja is hatással van az életveszélyes vénás vérrögök képződésére – habár a testzsír eloszlása nemi különbségeket mutat.

A tízéves vizsgálat szerint a nagyobb csípőméret hölgyek esetén emelkedett vénás tromboembóliás veszélyt jelent, azonban férfiaknál nincs hatással; a szélesebb derék viszont a férfiaknál jelent kockázatot – írja az október 26-án a Circulation című újságban megjelent tanulmány.

Régóta ismert, hogy az elhízás kockázati tényezőt jelent a vénás vérrögképződés szempontjából, mely vérrög a tüdőbe kerülve (tüdőembólia) halálhoz vezet.

Az Aarhus Egyetemi Kórház kutatói 57 ezer dán 50 és 64 év közötti dán férfit és nőt tanulmányoztak, hogy megvizsgálják a kapcsolatot a testtömeg, a zsíreloszlás és a vénás trombózis között. A kezdeti hipotézis szerint a szélesebb derék-körfogat mindkét nemnél magasabb kockázattal párosult.

„A mi vizsgálatunk szerint a csípő körfogata férfiaknál nem volt lényeges tényező, azonban nőknél szignifikáns mértékben emelte a trombózis kockázatát. Ezzel szemben a derék körfogata a férfiaknál bizonyult szignifikáns kockázati faktornak, a nőknél nem jelentett befolyást. Azonban ennek megerősítése további tanulmányok szükségesek” – írja a beszámoló.

A dán eredmények egy korábbi amerikai tanulmányra reflektálnak. Lyn Steffen docens Minnesotai Egyetemen lévő munkacsoportja tizenkét éven keresztül 20 ezer embert követett, és keresték az összefüggést a vénás tromboembólia kockázata más faktorok között, mint az elhízás, a magasvérnyomás-betegség, inzulin-rezisztencia, magas koleszterinszint.

Steffen így nyilatkozott: „A trombózis fő kockázati tényezője az elhízás. Az elhízás hatása ugyanolyan férfiakban és nőkben, de ez nem mérhető a derék-körfogatban. Az elhízás növeli a vérrögképződés valószínűségét, negatív hatással van az erek belső felszínére.”

„A bizonyítékok szerint az elhízás közreműködik a gyulladás kialakulásában, ami kapcsolatban van a metabolikus szindrómával, ami hajlamosít a szélütésre” – nyilatkozta Dr. Amytis Towfighi, a Dél-Kaliforniai Egyetem neurológus docense. – „Nem teljesen tisztázott mechanizmussal hasonló hatása van a trombózis-betegségre is.”

Termékajánló:

Walkease futópad

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal