Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Az alkoholmegvonásos görcsrohamok oka

Témakörök:

A hosszútávú ivás abbahagyása után fellépő alkoholmegvonási szindróma egyik legdrámaibb és legfontosabb jelensége az epilepsziás görcsroham. Korábbi kutatások már feltárták az agysejtek kalciumcsatornáival fennálló kapcsolatot, azonban egy új tanulmány annak járt utána, hogy vajon ez a görcsrohamok oka vagy következménye.

A Georgetown Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói ennek vizsgálatakor azt találták, hogy állatkísérletekben a kalciumáram erőssége már az alkoholmegvonás okozta görcsrohamok előtt megnő és mindvégig magas is marad a rohamokra való fogékonyság során, majd ennek elmúltával az alapértékre áll vissza.

„Ez az első bizonyíték arra, hogy a kalciumcsatornák szerepet játszanak az alkoholmegvonási szindróma előfordulásában” – mondta el Dr. Prosper N’Gouemo gyermekgyógyász docens, a tanulmány vezető szerzője. Következő lépésben azt próbálják meghatározni, hogy mely kalciumcsatornák érintettek, hogy ez alapján megfelelő terápiákat dolgozhassanak ki.

Az eredményekről az Idegtudományi Társaság 39. éves gyűlésén számoltak be.

Termékajánló:

Safe Delux alkoholdetektor

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal