Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Eddzünk két és fél órát egy héten

Témakörök:

Az amerikai kormány által kiadott irányelv szerint a felnőtteknek hetente legalább 2 és fél órát kellene mozogniuk, a gyerekeknek pedig naponta 1 órán át futkározni és játszani. Az irányelvet úgy dolgozták ki, hogy összecsengjen az Ételpiramis nevű táplálkozási tanácsadóval, és olyan tanulmányok alapján állították össze, melyek világosan kimutatják a rendszeres, visszafogott testedzés előnyös hatásait.

„A felnőttek több mint 59 %-a nem mozog eleget, negyedrészük pedig egyáltalán nem tölti a szabad idejét testmozgással.” – mondta el telefonos interjújában Michael Leavitt, az Egészségügyi és Emberi Szolgálat titkára. "Véleményem szerint ez az első átfogó kormányzati irányelv a testmozgással kapcsolatban.”

Sok tanulmány kimutatta már, hogy a rendszeres, visszafogott testedzés csökkenti a szívbetegségek, sok rákfajta, a csontritkulás, cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a depresszió és más betegségek kockázatát.

"A gyerekek és fiatalok esetében a testmozgás a keringési és légzőszervrendszer edzettségét fejleszti, de a csontok egészséges fejlődéséhez is hozzájárul.” – mondta Leavitt.

Az Amerikai Betegségmegelőzési és Kezelési Központok által legutóbb, júliusban kiadott adatai szerint az amerikaiak 25,6 %-a orvosi szempontból elhízott. Mindezekért a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód egyaránt felelős.

2002-ben az Amerikai Orvostudományi Intézet kijelentette, hogy az amerikai lakosságnak naponta legalább egy teljes órát kellene edzenie, hogy megőrizze a testsúlyát és egészségét. Az új irányelv egy kicsit lazábban kezeli a kérdést, és heti öt napon fél óra mozgást javasol.

Melissa Johnson, az elnöki tanács fizikai állóképesség és sport osztályának vezérigazgatója szerint minden alkalmat meg kellene ragadni a testmozgásra. Erre kiváló példa lehet a gyors séta.

A gyermekeknek napi 60 perc mozgásra van szükségük, mondta Penelope Royall, az egészségügyi minisztérium felelős államtitkára. „Szeretnénk támogatni az izomerőt fejlesztő tevékenységeket is. Képzeljék csak el, ahogy a gyerekek a játszótéren mászókáznak, vagy kötélhúzást játszanak.” – mondta Royall."Nem szeretnénk, ha a konditermekben súlyzóznának."

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal