Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Fáj valamije? A rózsa illata segít

Témakörök:

A rózsáknak több mint száz fajtája ismeretes. Ezt a virágot már évszázadok óta kedvelik szépsége és illata miatt. A költők ódákat zengtek hozzá, kertészek vágyakoztak utánuk, és az egyik legegyetemesebb szimbólumként is szerepelnek, gyakran az élet és a szerelem jelképeként. Egy idegen mondás szerint néha meg kell állnunk, hogy megszagoljuk a rózsákat.

Azt gondolnánk, hogy ez csupán szépen fogalmazza meg azt, hogy időt kell szakítanunk az élet szépségeinek élvezésére, de lehetséges, hogy túl régóta kerüljük ki a rózsabokrokat. Komolyra fordítva a szót, jobban oda kell figyelnünk e virágokra. Sokat javíthatnak az életminőségünkön. Különösen, ha azok közé tartozunk, akik izületi gyulladásban szenvednek.

Két különböző, izületi gyulladással foglalkozó tanulmány is megerősítette, hogy a rózsaszirom egyik aktív alkotóeleme megvédi az izületi szöveteket, esetleg segít helyreállítani azokat a megbetegedés esetén. A legutóbbi eredményeket a Nemzetközi Osteoarthritis Kutatási Társaság (ORSI) római világkonferenciáján tették közzé, mely elmagyarázza a rózsaszirmokban található GOPO (R) fehérje mechanizmusát. Ez a kivonat képes arra, hogy megvédje a sérülékeny porcokat, és esetleg stimulálja a regenerációjukat is. A GOPO(R) javítja az izületi gyulladásban szenvedők kedélyállapotát, alvásminőségét, továbbá növeli az energiaszintet is.

Az izületi gyulladás és a reuma az izületek porcait károsítja. Az Arthritis Alapítvány szerint az Egyesült Államokban 27 millió ember szenved izületi gyulladásban, 1,3 millióan pedig reumásak. A betegség tünetei a merevség, duzzanat, a rugalmasság elvesztése megakadályozhatják a beteget a normális életvitelben. A betegség oka egyelőre nem tisztázott, de egy sor kockázati tényezőt azonosítottak már, mint pl. az öröklődés, elhízás, életkor. Ezek az állapotok az idő előre haladásával romlanak, mivel a betegség gyógyíthatatlan. A kezelés történhet szteroidokkal vagy nemszteroid gyulladáscsökkentőkkel is, és/vagy fájdalomcsillapítókkal. Igen csüggesztő lehet azok számára, akik nem gyógyszereken szeretnék leélni hátralevő életüket. Az olyan alternatív megoldások, mint a rózsasziromból kivont GOPO(R) talán jobb megoldás lehet a duzzanatra és a fájdalomra, a nagy dózisban szedett fájdalomcsillapítók, szteroidok, gyulladáscsökkentők mellékhatásai nélkül.

Az ORSI világkonferencia előterében áll a két tanulmány eredménye, melyek a GOPO(R) előnyeit mutatják be. Az első tanulmány a rózsaszirom-por porcsejtekre gyakorolt hatását vizsgálta, melyek az izületi porcok felépítéséért felelősek. A tanulmány felfedezte, hogy a GOPO(R) legátolta az izületi deformitást okozó proteinek és enzimek termeléséért felelős gént. Ugyanakkor működésbe hoz olyan géneket, melyek segítenek a kollagén és a porc termelésében, mely az izület újraépítésének kulcsa. A rózsaszirom-por gátolja a gyulladáskeltő mediátorok, mint pl. a nitrogén-oxid (NO) és a prosztagladin E2 termelődését.

A második tanulmány középpontjában a rózsaszirom-por lovak immunrendszerére gyakorolt hatása állt. Ezek az állatok hajlamosak arra, hogy már fiatal korukban kialakuljon náluk az izületi gyulladás. A GOPO(R)-val kezelt lovak esetében a szer csökkentette a gyulladást, ezzel jelentősen javította az állatok teljesítményét a nem kezelt csoportokhoz képest.

Dr. Kaj Winther kutató, a dán Koppenhágai Egyetem Frederiksberg Kórházának munkatársa szerint a rózsaszirom lehet a kulcs a természetes gyulladáscsökkentőkhöz, mely enyhíti az izület degenerációját.

"Szinte teljesen bizonyos, hogy bizonyos rózsaszirom-készítmények, különösen a GOPO(R) fontos szerepet játszott a fájdalom és a mozgáskorlátozottság csökkentésében.” – mondta Winther. „Az új tanulmányok eredménye azt sejteti, hogy a rózsaszirmok elsődleges hatásmechanizmusa a gyulladás csökkentése, illetve az izületi szövet védelme az immunrendszer túlzott működéséből eredő káros anyagok ellen.”

Az új kutatások segítségével lehetőség nyílik a betegek számára az alternatív kezelési módszerekre. „Arra számítunk, hogy többeket is érdekel majd a rózsaszirom fájdalomcsillapító hatása.” – mondta Winther.

Termékajánló:

Aromaterápiás melegpárásító, 1331

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal