Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Újra divat a csapvíz

Témakörök:

Svédország második városában, Gothenburgban elhatározták, hogy környezetvédelmi okok miatt nem vásárolnak több palackozott vizet, és csak csapvizet ajánlanak a közalkalmazottak számára a munkahelyeken, jelentette be csütörtökön a városi tanács egy tagja.

„Október elsejétől a városi alkalmazottak, mint például a tanárok és a politikusok számára csapvizet fogunk biztosítani a munkahelyeken” – nyilatkozta az AFP-nek Max Reijer tanácstag. 2007-ben a Volvo és SKF ipari csoportoknak, a fényképezőgyártó Hasselbladnak, valamint a legnagyobb skandináv egyetemnek otthont adó város 39 ezer liter palackozott vizet vásárolt a közalkalmazottai számára. „A palackozott vizet messziről kell szállítani, ami környezetvédelmi szempontból aggályos. Az alternatíva a csapvíz, mely Gothenburgban kiváló minőségű” – áll a tanács elé terjesztett javaslatban.

„Azzal, hogy Gothenburg beszünteti a palackozott víz vásárlását, a város az adófizetők pénzét is hatékonyabban használja fel, hiszen a csapvíz olcsóbb.” A csaknem félmillió lakosú város által üzemeltetett intézmények – mint például az éttermek és az ápoló otthonok – továbbra is rendelhetnek palackozott vizet.

Termékajánló:

Vízszűrős kancsó, FJ-920

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal