Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

5f64aa9446028174360442.jpg

7 településre érkezik idén a Richter Egészségváros

Témakörök: Életmód, táplálkozás Diéta, fitness Születés Kutatás Érdekesség

A szűrésekkel, előadásokkal egybekötött programsorozaton az ország hét különböző pontján lehet részt venni augusztus 22. és október 10 között. Íme a lista. - olvasható az egeszsegkalauz.hu-n.

Az Egészségváros programot a Richter Gedeon Nyrt. hívta létre 2009-ben azért, hogy az ingyenes szűrésekkel segítse a helyi egészségügyi intézmények munkáját, másrészt, hogy pénzadományokkal is hozzájáruljon az intézmények fejlesztéseihez.

A programban résztvevő intézményeket a magyar gyógyszergyártó vállalat 2 millió forintos alaptámogatásban részesíti, amelynek összegét a helyi lakosok tovább növelhetik úgy, hogy a programokon, szűréseken, tanácsadásokon való részvételükkel adománypontokat gyűjtenek, melyek pontonként 300 forinttal növelik az adományalapot. Így a pontok a nap végén értékes forintokká válnak, amit eszközök beszerzésére fordítanak a helyi egészségügyi intézmények.

Milyen szűréseken vehetnek részt az eseményre látogatók?

A Richter Egészségváros program szűrési és tanácsadási listája évről évre bővül. A sokszínű kínálat célja, hogy a rendezvényre látogatók a lehető legátfogóbb képet kapják az egészségi állapotukról, illetve, hogy mindenki megtalálja a számára szükséges specialistát.

Ennek megfelelően minden helyszínen van többek között:
urológiai tanácsadás
csontritkulásszűrés és csontsűrűségmérés,
asztma tanácsadás,
bőr-és körömgombaszűrés,
neuropátia szűrés cukorbetegeknek,
memóriazavar-tanácsadás,
dietetikai tanácsadás,
nőgyógyászati tanácsadás,
vérnyomásmérésen,
érszűkület-vizsgálat,
szívelégtelenség-tanácsadás.

Hogyan lehet részt venni a vizsgálatokon?

Az ingyenes szűrésekre nem szükséges előzetesen regisztrálni, kortól függetlenül bárki részt vehet rajtuk. Ráadásul minden egyes szűrőponton helyi szakemberek várják a látogatókat, így a rendezvény résztvevői megismerhetik a helyi egészségügy képviselőit is.

A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak mind a rendezvényre látogatók, mind az ott dolgozók védelmére. A szűréseket és a tanácsadásokat végzők számára kötelező lesz a maszk viselése, a résztvevőknek pedig az egyes aktivitások során ajánlott, hogy maszkot viseljenek. A rendezvény több pontjára kéz- és felületfertőtlenítők lesznek kihelyezve, a sorbanállás során a biztonságos távolság betartását az erre kijelölt személyzet, valamint kihelyezett táblák biztosítják majd.

Richter Egészségváros 2020 helyszínei és időpontjai
2020. augusztus 22. Debrecen, II. János Pál pápa tér
2020. szeptember 5. Budapest XIX. kerülete, Templom tér
2020. szeptember 19. Dunakeszi, Katonadomb
2020. szeptember 26. Tata, Kossuth tér
2020. október 3. Pécs, Kossuth tér
2020. október 4. Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér
2020. október 10. Kaposvár, Kossuth tér

A tanácsadások és a szűrések listája helyszínenként eltérő, illetve kiegészülhet a támogatott intézmény által biztosított plusz vizsgálatokkal is.
Az aktuális programot az Egészségváros hivatalos Facebook-oldalán lehet nyomon követni.


Melyik intézményt, milyen fejlesztési célban lehet támogatni?

Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézete: defibrillátor a felnőtt orvosi ügyeletre és gyermekfogászati szék
Kispesti Egészségügyi Intézet: szemészeti ultrahang és OCT-gép
Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet: műtőasztal
Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet: Eszközök az induló gyermek szakrendelés számára
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika: szívultrahang vizsgálófej
Kiskunhalasi Semmelweis Kórház: nőgyógyászati eszközpark bővítése
Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház: ergospirometriás készülék.

Debrecen több mint 5 millió forintot gyűjtött össze

Az augusztus 22-i programon több mint 30 fontos szűrésen és tanácsadáson, illetve színes aktivitásokon vehettek részt az eseményre kilátogatók. A résztvevő debreceniek és a környék lakosai a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetért is tettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypont járt. Az 500 fős korlátozásra való tekintettel a Richter Gedeon Nyrt. alapadománya ezúttal 3.500.000 forintról indult. Ezt az összeget a résztvevők aktivitásai 5.736.200 forintra növelték, melyből defibrillátor és gyermekfogászati szék beszerzését tervezi az intézet.

Hírességekkel is találkozhatunk

A programsorozaton már a kezdetek óta részt vesznek a médiából ismert védnökök, akik nem csupán arcukat és nevüket adják a rendezvényhez, de aktívan részt is vesznek az egyes programokon.

Katus Attila például nem csak egészséges életmóddal kapcsolatos tippeket ad, de gondoskodik a résztvevők alapos átmozgatásáról is. Jaksity Kata és Szily Nóra motivációs és pszichológiai témákban tartanak előadásokat, míg Rudolf Péter a karrier és az egészségtudatosság harmonikus viszonyáról mesél, saját tapasztalatain keresztül.
Az egyes helyszínek részletes programja és a további hasznos információk minden esetben az Egészségváros hivatalos Facebook-oldalán és a helyszínekhez tartozó eseményekben kerülnek megosztásra, így érdemes őket figyelemmel követni.

Forrás: EgészségKalauz

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal