Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A telefonos kihangosító életet menthet

Témakörök:

A Warwicki Egyetem pszichológus-kutatói által végzett kísérlet felfedte, hogy a vezetés közbeni telefonálás olyan szinten csökkenti a vizuális figyelmet, hogy akár 5 méterrel is megnőhet a féktávolság, továbbá kétszeresére növekszik a hibák száma is.

Dr Melina Kunar az egyetem pszichológia tanszékéről, és Dr. Todd Horowitz a Harvard orvosi karáról több kísérletet is végzett, melynek során a résztvevőknek egy számítógép képernyőjén mozgó korongot kellett észlelniük és reagálni rá. Néhány résztvevőt nem zavartak a feladat teljesítése közben. Mások telefont kaptak, hogy egy időben beszélgessenek is, hobbijukról vagy más érdeklődési körükről. A kutatók azt találták, hogy a beszélgetők reakcióideje átlagosan 212 milliszekundummal lassabb lett. Ennyi idő alatt a 95 km/h-val közlekedő autó 5,7 métert tesz meg, így a telefonbeszélgetés minden bizonnyal növeli a féktávolságot. A telefonáló résztvevők 83 %-kal több hibát is vétettek.

A kutatók megvizsgálták a kihangosítóval végzett telefonbeszélgetés vizuális figyelemre gyakorolt hatását abban az esetben is, mikor a beszélgetés során egy sokkal passzívabban irányított feladatot kellett végrehajtaniuk. A hallott szavakat kellett megismételniük a készülék segítségével. Megfigyelték azt is, mi történik, ha bonyolultabb feladatot adnak nekik, például ha szóláncot kellett játszaniuk. A passzívabb feladat esetében ugyanolyan eredmény született, mint azoknál, akiket nem zavartak beszélgetéssel. A bonyolultabb feladat esetében azonban a reakcióidő 480 milliszekundummal nőtt. Ez azt sejteti, hogy amikor el kell gondolkodnunk a hallott információn és komplex kognitív választ kell rá adnunk, az jelentős mértékű negatív hatást gyakorol a vezetési képességeinkre.

Érdekes módon azt is megfigyelték, mi a hatása annak, ha csak egy történetet kell meghallgatniuk a feladat végrehajtása közben, hogy megtudják, pl. a rádióhallgatás mennyire befolyásolja a vezetést. Ezért a kísérlet néhány résztvevőjének Bram Stroker Drakula című regényének első fejezetét olvasták fel. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy a feladatot követően kérdésekre kell majd válaszolniuk a történettel kapcsolatban. A tapasztalatok alapján ez a tevékenység csak minimális hatással volt a reakcióidőre és a pontosságra.

Dr Melina Kunar, a kutatás vezetője elmondta: "A kutatásunk megmutatja, hogy maga a kihangosító készülék használata nem csökkenti jelentős mértékben a telefonálás vezető figyelmére gyakorolt hatását. A beszélgetés közben adott válaszok az agyi forrásokért vetekszik olyan más tevékenységekkel, melyek egyszerűen nem futhatnak párhuzamosan. Kialakul a kognitív 'üvegnyak' effektus az agyban, különösen ami a szóformálás komplikált műveletét illeti.”

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal