Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A tudatos tanulás javítja a memóriát

Témakörök:

Egy új tanulmány szerint a tanulásban való aktív közreműködés javítja a memóriát. A vizsgálat azt is megerősítette, hogy ha mi magunk dönthetjük el, mily módon tanulunk meg valamit, akkor sokkal könnyebben jegyezzük azt meg.

A tanulmány, amelyet Neal Cohen, az Illinois Egyetem és a Beckman Institute professzora Joel Voss kutatóval együtt készített el, az agy különböző területeinek szerepére fokuszált, beleértve a hippokampuszt, amely az agy mediális temporális lebenyében található, közel a fülekhez. Hogy jobban megértsük, ezek az agyterületek hogyan hatnak az aktív és passzív tanulási folyamatokra, Voss összeállított egy kísérletet, amelyben a résztvevőknek egy számítógép monitorán egyenként felvillanó tárgyakat és azok pontos elhelyezkedését kellett memorizálniuk. 

Az egyik csoport résztvevői egy egér segítségével irányíthatták, hogy milyen sorrendben és hányszor nézik meg a tárgyakat. Ugyanakkor a másik csoport tagjai számára az ablak olyan sorrendben és annyiszor mutatta be a tárgyakat, ahogyan azt korábban valaki az előző csoportból végignézte, mivel az ő tanulási folyamatukat rögzítették. Később a két csoport szerepet cserélt, és úgy is elvégezték a feladatot újabb tárgyakkal.

A csoportok eredményei között jelentős különbséget tapasztaltak a kutatók. Akik aktív módon maguk irányíthatták a tanulási folyamatukat, sokkal jobban teljesítettek azoknál, akiknek meg volt szabva, milyen módon jegyezzék meg a tárgyakat, vagyis passzív módon tanultak. Hogy rájöjjenek, milyen agymechanizmus okozza mindezt, a kutatók megismételték a kísérletet olyanokkal, akiknek a hippokampuszuk sérülése következtében amnéziájuk volt. Meglepetésükre ezek az alanyok nem értek el jobb eredményt akkor sem, ha saját maguk irányíthatták a tanulási folyamatukat. „A vizsgálat eredményei azt sugallják, hogy a hippokampusz nem csak az új emlékek formálásában tölt be fontos szerepet, hanem a memória feletti tudatos kontroll területén is” – állapították meg a tudósok.

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

602bb2e0af0cf477703987.jpg

Ezt jelentik a rövidítések a leleten