Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Egyre több a cigimentes övezet

Témakörök:

A statisztikai adatok szerint nemcsak a dohányzás kipróbálása, de a rendszeres cigarettázás kialakulása is egyre fiatalabb életkorban következik be. Az óvodából az általános iskolába került gyermeket a felsőbb osztályos tanulók miatt, fokozottabban érik azok a hatások, amelyek a dohányzást követendő példaként állítják be.

Az egyik legfontosabb cél, hogy olyan véleményformáló élmények érjék a gyermekeket, amelyek hatására később minél kevesebben próbálják ki a cigarettázást, illetve szoknak rá a dohányzásra.

Egyetlen gyermek sem kerülheti el, hogy részesedjen az őt körülvevő ingerekből. Felfedezi a világot, kérdez-felel, megfigyel, kipróbál, és folyamatosan tapasztal. Utánzással sajátítja el a különböző viselkedésformákat, függetlenül attól, hogy azok pozitív vagy negatív értéknek felelnek meg. Így a mások által produkált mintákat reprodukálja, s ezzel új viselkedési módokra tesz szert.

Az elérni kívánt cél és a Fővárosi Közterület-felügyelet szerepe:

A kulturált dohányzás megismertetése, a közterületek tisztaságának megőrzése, mit tegyünk, hogy a műanyag szemetesek ne gyulladjanak fel, és a csikk ne kerüljön az aszfaltra, homokozóba.             

A testmozgásra vágyó gyermekek és felnőttek – a közösség – egészségének megóvása, a dohányzás visszaszorítása illetve megszüntetése érdekében született döntés a fővárosi zöldfelületi rendszerbe tartozó zöldterületek és zöldfelületek védelméről, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 10/2005. Fővárosi Közgyűlési rendelet 3/2009. számú módosításával, amely a főváros tulajdonában és kezelésében lévő 44 játszótéren és 30 szabadtéri sportterületen megtiltotta a közterületi dohányzást- tudatja a Fővárosi Közterület-felügyelet Hivatala.

A Felügyelet feladata a fenti norma hatályba lépését követően, az érintett objektumok környezetében tájékoztató tevékenység folytatása, amelyben felhívja a figyelmet a kulturált dohányzás szabályaira, a cigaretta csikkek felelőtlen eldobálásából adódó környezeti terhelésre és egészségkárosító következményeire, illetve a takarításra fordított önkormányzati források felesleges felhasználására és a normák mellőzése esetén alkalmazható szankciókra (helyszíni bírság, illetve feljelentés).

Az egészség, az egészséges környezet védelme érdekében Budapest Főváros Közgyűlésének 3/2009. (II.30) Főv.Kgy. rendeletével módosított 10/2005. (III.8.) Főv.Kgy. rendelete dohányzási tilalmat rendelt el a Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában, fenntartásában, használatában lévő kiemelt zöldterületeken található játszó- és sporttereken.

A rendelet alapján a közterület-felügyelők ezeken a helyeken már akkor is intézkedhetnek, ha ott valaki rágyújt.

Egyéb területeken a dohányzás megengedett, de a csikk eldobálása mindenhol tiltott. Emiatt a közterület-felügyelők bármely fővárosi közterületen helyszínbírságot szabhatnak ki.

Jelenleg – a tilalom széles körű megismertetéséig – a közterület-felügyelők a tiltott helyen dohányzókat figyelmeztetik, tájékoztatják a tilalomról.

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal