Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

6002f8607c3ac620710224.jpg

Ez a leghatásosabb fűszer görcsök és fejfájás ellen

Témakörök: Életmód, táplálkozás Diéta, fitness Kutatás Érdekesség

A rozmaring friss aromája, jellegzetes illata igazi nyári fűszerré teszi, nagyszerű kiegészítője a zöldséges ételeknek, salátáknak, bárány- és csirkehúsnak. Az ízesítés mellett azonban az egészségünkre gyakorolt pozitív hatásai miatt is érdemes fogyasztani. - olvasható az egeszsegkalauz.hu-n.

A rozmaringot már az ókori Görögországban is a memóriát és az agyműködést serkentő gyógynövénynek tartották, ezt pedig az elmúlt évtizedekben tudományos vizsgálatok során is bizonyították: a rozmaring aromája javítja a kognitív képességeket, a figyelem fókuszálásának képességét, a hangulatot, az információk előhívásának képességét. A szakemberek szerint a rozmaring még az olyan neurodegeneratív betegségek elleni küzdelemben is a segítségünkre lehet, mint amilyen az Alzheimer-kór. A rozmaringot fogyaszthatjuk tea formájában (1 teáskanál szárított növényt forrázzunk le két deci vízzel, fedjük le és hagyjuk kihűlni, majd leszűrés után igyuk meg), de az illóolaja is sokat segíthet például akkor, ha vizsgára készülünk.

A memória és a kognitív képességek mellett a hangulatra is jó hatással van a rozmaring, elsősorban akkor, ha túlságosan idegesnek, feszültnek, stresszesnek érezzük magunkat. Gyorsan javíthatunk a lelkiállapotunkon, ha néhány csepp rozmaring-illóolajat egy textil zsebkendőre cseppentünk, és ezt megszagolgatjuk a nehezebb pillanatokban.

Csökkenti a görcsöket és enyhíti a fejfájást

A rozmaring nemcsak a "lelki" görcsök ellen alkalmazható, de a fizikai – vagyis az izmokat érintő – görcsöket is segíthet feloldani. A rozmaringnak gyulladáscsökkentő, görcsoldó, fájdalomcsillapító és érzéstelenítő hatásai is vannak, és nagyszerűen alkalmazható például a fejfájás vagy a migrén ellen. Az illóolajat be is lélegezhetjük, de át is masszírozhatjuk ezzel a nyakat, a tarkót vagy a halántékot. Akkor is fájhat a fejünk, ha megfáztunk vagy arcüreggyulladásunk van, ennek enyhítéséhez tegyünk 5-10 csepp rozmaringolajat forró vízbe, terítsünk egy törülközőt a fejünkre, és inhaláljunk pár percen keresztül.

A rozmaringban található hatóanyagok javítják a vérkeringést, így az oxigén és a tápanyagok gyorsabban eljuthatnak a sejtekhez, a salakanyagok is könnyebben távozhatnak. Ha például gyakran érezzük túl hidegnek a kezünket vagy a lábunkat, akkor érdemes óvatosan átmasszírozni a végtagjainkat rozmaringolajat vagy -kivonatot tartalmazó krémmel vagy olajjal. Ezt akkor használhatjuk, ha az izmaink vagy az ízületeink fájnak. Rozmaringos borogatást készíthetünk, ha az erős főzetbe belemártunk egy tiszta textilpelenkát vagy törülközőt, alaposan kicsavarjuk és a sajgó területre tesszük (ezt a módszert akár a menstruációs görcsök ellen is bevethetjük!).

Korpára, hajnövekedésre

A friss és kellemes aromájú rozmaringot sok kozmetikumban megtalálhatjuk (gyakori összetevője például a férfiparfümöknek), de szépítő hatásait otthon is kihasználhatjuk. Mivel javítja a vérkeringést, a haj növekedésére és erősítésére is alkalmazhatjuk, de a kórokozók ellen is felvehetjük vele a küzdelmet, így a korpás, viszkető vagy érzékeny fejbőrű emberek is érdemes kipróbálni a rozmaringot samponokat vagy hajöblítőket.

Tegyünk fél liter forró vízbe két evőkanál friss vagy szárított rozmaringot, fedjük le és hagyjuk 15 percig állni. Szűrjük le és ezzel öblítsük le a hajunkat hajmosás után. Olajos hajpakolást is készíthetünk: tegyünk 10 csepp rozmaring illóolajat 3 evőkanálnyi olíva- vagy kókuszolajba, és ezt masszírozzuk fejbőrbe. Hagyjuk hatni 15 percig, majd alaposan mossuk meg a hajunkat.

Forrás: EgészségKalauz
Fotó: pixabay.com 

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal