Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Futópadon gyakorolnak a sérült csecsemők

Témakörök:

A Michigani Egyetem kutatói szerint a futópad segíthet a születés körül sérülést elszenvedett csecsemők járástanulásában. Ezek a gyerekek korábban és ügyesebben tanultak meg járni, mint feltételezték.

A szülés körül elszenvedett sérülések gyakran csak a fejlődés késésében mutatkoznak meg, de előfordulhat agyi bénulás is, a diagnózisokat azonban általában túl későn állítják fel, az enyhébb esetek pedig akár diagnosztizálatlanok is maradhatnak.

Rosa Angulo-Barroso mozgástudomány docens és munkatársai két éven át követtek nyomon 15 kisgyermeket, akik neuromotoros fejlődésük késése miatt futópados fejlesztésben részesültek otthonukban, a szülők segítségével. Kiderült, hogy ezzel a módszerrel a sérült gyermekek is a normál tempóban fejlődhetnek, emellett a kicsik megtanultak nem lábujjhegyen járni. A leggyorsabb fejlődést 10 és 18 hónapos kor között tapasztalták.

„A korai beavatkozás rendkívül fontos, azonban ne rohanjon senki futópadot vásárolni sérült gyermekének” – hangsúlyozta Angulo-Barroso. „Inkább azt ajánlom, keressenek egy jó gyógytornászt és beszéljék meg vele a dolgot.”

A kutatók következő, randomizált vizsgálatukban annak járnak utána, hogyan reagálnak a gyerekek egy futópados fejlesztőprogramra. A befejezett vizsgálatról a Pediatric Physical Therapy folyóirat számol be.

Termékajánló:

Futópad, Hercules8

Forrás: Medipress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal