Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

5fd228654ed85891523542.jpg

Megerősített együttműködés a MEDICOR Zrt.-vel

Témakörök: Életmód, táplálkozás Diéta, fitness Kutatás

Szorosabbra fűzte a már meglévő együttműködését az Óbudai Egyetem és a MEDICOR Zrt. annak érdekében, hogy közös, nemzetközileg is versenyképes kutatásokat kezdeményezzenek és folytassanak az egészségipar és az orvosképzés területén. A kooperációról szóló megállapodást december 8-án írták alá. Jelenleg az egyik kiemelt cél a MassVentil projekt részeként megvalósuló tömeg-lélegeztetőrendszer forgalomképessé tétele. - olvasható a news.uni-obuda.hu-n

Prof. Dr. Kovács Levente rektor elmondta, hogy az Egyetemnek több kapcsolódási pontja és jövőbeli elképzelése van a MEDICOR Zrt.-vel, amelyet mindenképpen érdemesnek tartottak parafálni, együttműködési megállapodás keretében. Felidézte, hogy a cég egyik alapítója a MediKlaszternek, mellyel az Egyetem vezetése már kooperációba lépett másfél évvel ezelőtt, abból a célból, hogy orvostechnikai képzés indulhasson az Egyetemen. A MEDICOR-ral az elképzelés hasonló, de nemcsak oktatási, hanem kutatási szempontból is jelentős tervekről van szó, hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. Az orvostechnikai és az egészségipari oldalt egyaránt támogatni kívánják, ezzel követve a kormányzati stratégiai célokat, az Egyetem részéről a technológiai fejlesztések révén. A rektor hozzátette, hogy nagy reményeket fűz az együttműködéshez.
























Dr. Steiner Arnold, a MEDICOR Zrt. elnök-vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy lehetőségük nyílik az együttműködésre a tudásközpontokkal, köztük az Óbudai Egyetemmel. A magyar tulajdonú vállalkozás a világpiacon több mint 100 saját fejlesztésű és gyártású termékkel van jelen. A társaság elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy működésük elképzelhetetlen tudás és információ nélkül. Tevékenységükhöz magasan kvalifikált szakemberekre és jól működő kapcsolatokra van szükségük. Megemlítette azt is, nagy örömmel és meglepettséggel nyugtázta, hogy az Egyetem hét karán szerteágazó műszaki területen képeznek mérnököket. Néhányat kiemelt a rendkívül széles spektrumból, az építészettől kezdve, a közgazdaságtanon át, a villamosmérnöki, az informatikai, a gépészeti vagy akár a mechatronikai területig.
Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg már egy operatív kérdésen dolgoznak, karöltve az Egyetem vezetésével és a tömeg-lélegeztetőrendszer fejlesztőivel, a MassVentil projekt ötletgazdáival. Az orvostechnikai eszközt először szeretnék levédetni, majd a kereskedelemben forgalomképessé tenni. Mindez tudást, pénzt és rengeteg munkabefektetést igényel. Ahhoz, hogy a fejlesztést forgalomképessé tegyék, körülbelül egy évre lesz szükség. Hangsúlyozta, hogy a szakemberek szerint a tömeg-lélegeztetőrendszerre nem csak most, a járvány idején, hanem hosszútávon is szükség lehet.
























Az együttműködés céljairól
Az Egyetem, mint a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók „Akkreditált Innovációs” Klaszter (MediKlaszter) stratégiai szövetségese, valamint a MEDICOR Zrt., mint a MediKlaszter alapító, és szervező tagja, segíteni akarják a hazai orvostechnikai ipar innovációját, fejlesztéseit. Az Egyetem és a cég vezetése – felismerve azt a tényt, hogy a versenyképesség és a tartós növekedés meghatározó tényezői a tudomány és az innováció – egymással stratégiai kapcsolatot kíván kiépíteni, ezért az együttműködési megállapodást elméleti és gyakorlati tudásukból történő kölcsönös előnyök kiaknázása érdekében kötik meg.

Az együttműködési megállapodás magában foglalja többek közt: - az Egyetemi értékek megőrzését közös, nemzetközileg is versenyképes kutatások kezdeményezését, művelését az egészségipar és az orvosképzés területén, valamint az Egyetemi tevékenység fejlesztését és népszerűsítését közös programokkal.
- A MEDICOR és a magyar orvostechnikai iparág megismertetését az Egyetemi hallgatókkal, tanárokkal.
- Oktatási, képzési együttműködést (orvostechnológiai ipar szakemberellátását biztosító felsőoktatás segítésében, például Kórház- és Orvostechnikai Szakmérnök képzés). Emellett a MEDICOR Zrt. segíti az Egyetem oktatási munkáját, különösen a gyártott magyar orvostechnikai műszerek, termékek szakmai ismertetésén, bemutatásán keresztül.
- Kutatás-fejlesztési együttműködést az alap- és alkalmazott kutatási kapacitások területén. (Az Egyetem segíti a MEDCIOR Zrt. számára alkalmas kutatás-fejlesztési tevékenységeket.)
A társaság és az Egyetem érdekelt a kutatási eredmények közös létrehozásában és hasznosításában (indokolt esetben közös spin-off cégek alapítása). Az Egyetem kutatásait és a MEDICOR Zrt. fejlesztési tapasztalatait, innovációit felhasználva, előzetes egyeztetést követően közös kutatásokat, fejlesztéseket végezhetnek.
A megállapodásban szerepel még: közös PR és kommunikációs tevékenység, esetleges közös projektek, pályázatok eredményeinek népszerűsítése, az együttműködés és a támogatók rendszeres megjelenítése az Egyetem és a MEDICOR Zrt. kommunikációjában.
 

A dokumentumot kézjegyével ellátta: Prof. Dr. Kovács Levente rektor, Ormándi Gabriella kancellár, valamint Dr. Steiner Arnold, a MEDICOR Zrt. elnök-vezérigazgatója.
 
Az eseményen részt vett még: Dr. Haidegger Tamás, Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) főigazgatója, Prof. Dr. Kozlovszky Miklós, a Neumann János Informatikai Kar egyetemi tanára és dékánja, az EKIK BioTech Kutatóközpontjának vezetője, valamint Tóth Zsolt, a MediKlaszter főtitkára.
 

























Forrás:http://news.uni-obuda.hu/

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

602bb2e0af0cf477703987.jpg

Ezt jelentik a rövidítések a leleten