Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Miért nem tartjuk a fogyás utáni súlyt?

Témakörök:

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy akik lefogytak és tartották súlyukat, jobban megválogatták, mit is esznek, míg akik visszaszedik a leadott súlyt, kevésbé ügyelnek erre. Egy új tanulmány szerint azonban az agyműködés is felelős a jelenségért.

Ezek az emberek nagyon odafigyeltek arra, mit esznek és megvontak maguktól bizonyos ételeket. A súlyt körülbelül egy évig könnyebb megtartani, azonban később visszatérnek a kilók. Egy korábbi vizsgálat azt mutatta, hogy az egészségesen étkezőknél az agy egy kis régiója működik, amely valószínűleg az akaraterővel van kapcsolatban.

Jeanne McCaffery, a Brown Egyetem és a Miriam Kórház kutatója munkatársaival 18 egészséges, 16 elhízott és 17 olyan embert vizsgált, akik legalább 15 kilót fogytak és legalább három éve tartják súlyukat. Éhgyomorra különböző ételeket és más tárgyakat ábrázoló fényképeket mutattak nekik, eközben agyuk működését is vizsgálták. Kiderült, hogy a súlyukat sikeresen tartóknál a bal felső frontális és a középső temporális régióban fokozódott az aktivitás, ezen területek felelősek az önkontrollért. „Lehetséges, hogy ezek az agyi válaszok, amelyek megelőző vagy kijavító viselkedéshez vezetnek, segítik elő a hosszútávú fogyást” – magyarázta McCaffery.

A cikk az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban olvasható.

Termékajánló:

Crazy Fit kombinált edzőkészülék

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal